Túlélés a Dudvában

Gondos-Lakos tanya

Gondos-Lakos tanya

Téli tüttyögések

2016. január 09. - Gondosgazda

Ugye nem túl áldásos az idő mostanában ami nem is baj, mert ugye a tél sajátja. Még decemberben csináltunk ezt azt, aminek a képeit feltöltöm. Elhordtam az épület elől a sóderrakást az épület mögé, a jövendőbeli akna mellé. Ott nagy része felhasználásra fog kerülni. Zsuzsi összeszedte az épület mögül az összes szemetet, amivel már-már gigantikussá nőtt a hulladékkupac. Most minden csupa hó és latyak, az olvadás után letakarításra kerülnek a padlások is, és a mostani kupac még duplájára fog nőni. Gyuszi koma végzett a víz becsövezésével. Mostmár nyugodtan lehet (csak az idő engedje) leverni itt ott a belső vakolatot, és újravakolni, valamint a vésések helyét eltüntetni. Felvettük a tört és repedt üvegméreteket, így a jövő héten ha minden jól megy kivágásra is kerülnek, aztán pakolhatjuk őket befele. Ahogy beszéltük, valószínűleg szilóval lesznek betéve, mert az a legkevésbé macerás, nem is látszik, és hidegben is lehet csinálni, gittel nem lenne olyan egyszerű. Fa gitt kell csak a tokok repedéseinek eltűntetéséhez, de az más tészta.

Amikor még jobb idő volt, elkezdtem széttalicskázni és kitermelni a félig leomlott ólrész agyag és földmennyiségét. Stílusosan különválogatok mindent, így a kitermelt agyagot újra tudom majd használni. Menni fog a falba béfele.

A beomlás melletti földpakolás során bizony teljesült egy régi gyerekkori álmom, amikor észrevettem, alig hittem a szememnek. A régi önvédelmet még fontosnak gondoló paraszti világ egy reliktumára leltem rá, egy forgótáras pisztoly személyében. Valószínűleg a padláson lehetett, de amikor bedöntöttem a tetőt, a törmelékkel és agyaggal eltemetődött a fal mellett. Nem nagyon mertem tovább ásni, nehogy megtaláljam a pisztolyt tartó kezet is, vagy esetleg belefussak egy orosz csizmába :D

Legvégül pedig minden eddig összegyült agyagkupacot kitakarítottunk a házból, mert már a betonozást sem hitte el senki, olyan mennyiségű volt mindenütt. Nomeg ezt el is kellett végezni azért is, mert a földön lévő kupacok szívják magukba a párát, és így nedvesen tartjáka  belső falakat, ami nagyon nem jó nekik.

sóder a helyén

soderrakas.jpg

szemetünk kupacban, a már tiszta erdő szélén

szemet.jpg

kész a víz

viz.jpg

Ól bontás, időjárási szélsőségek miatt, éppen félbehagyva -.-

ol.jpg

az életet jelentő fűtőtest az agyatalanított szobában

takaritas.jpg

Haladtunk még ebben abban

A Laci és Macska mester végeztek a becsövezéssel, már csak a bevezetékezés marad hátra, nomeg a kút vezetékének lecserélése. A kapcsolókat és dugajokat meg a legvégén, tavasszal tesszük fel. Node, inkább néhány képpel szemléltetem a történéseket.

Apu betette a kisszoba ajtókeretét. Illetve beillesztette, kivéste neki a helyet. A jövőhéten kerül beépítésre ha minden jól megy. Itt láthatóak a vezetékek is. Roppant izgalmasak, tudom én :)

17.jpg

Mai ásogatásom

4_1.jpg

Apu szedi le a mennyezetről a festéket, nos... kemény meló, le a kalappal az öreg rája előtt!

2_3.jpg

1_1.jpg

Ilyen jóféle lesz. Persze még kap egy ecetes vizes lemosást, és pácot

3_3.jpg

Az istállót így védjük tavaszik, amikor is mielőtt még a próba állat állomány érkezne egy hónapunk lesz arra, hogy mind a kettőt tipp topp állapotba hozzuk.

14.jpg

Séta a környéken

Tegnap időm engedte, és félredobva a kisbaltát meg az ásót sétáltam egy nagyot a környéken. Sajnos ritkán esik ez meg mostanában, ahogy kiköltözünk sokkal sűrűbben lesz benne részem, így ez is motivál. Egyszerűen valami gyönyörű természeti környezet az, ami ott kinn, a tanyán még jelen van. Nagyon kevés ember élhet ilyen remek környezetben, pláne úgy, hogy képes ezt értékelni is. Csupán erdőn, mezőn, tómedreken susnyáson keresztül elmehetnék a szomszédos faluig is, ami oda még vagy 6 km. Senki és semmi nem zavarná utamat, arra a puszta szinte lakatlan. Kis terep bejárásomon most a tanyától nem mentem el 700-800 m-el messzebbre, de így is sok látnivaló volt. Őzek, óriási madár rajok, a szomszéd ház (200 m legalább) velociraptorozódó csirkéi, és gomba tesók.

A ház messziről az égett erdő felől. Alapvetően itt kezdődik a buckás rész.

5_1.jpg

Elhagyott termőterületek, ma már rossz minőségű legelők:

7_1.jpg

Gomba barátaink :)

9.jpg

Nyáj a tó mederben:

11.jpg

Ezekkel vigyázz óvatlan utazó O.O

12.jpg

Haldokló szomszéd tanya, ő nem volt olyan szerencsés...

18.jpg

Hazafelé

19.jpg

Otthon

15_1.jpg

Tanya teljesen megvéve+decemberi sürgés

Üdv minden bozótlakónak!

Namármost még mindig haladunk építkezünk, ha nem is túl nagy sebességgel, így megosztanánk veletek mostani dicső működésünket.

Többek között sikerült teljesen befejeznünk a tetőt. Tavasszal még ki lesz kenve a kúpcserepek köze, valamint a kontytető. Plusz szerintem egy vékony bádogozást is kap az oldalsó takaró deszka, hogy tovább bírja az időjárás viszontagságait. Végre kiszedtem a a parabola tányért is a ház mellől, ami szinte semmi meló nem volt, de sokat javított az összlátványon. Magasztos villanyszerelő brigádunk elkezdte az épület becsövezését, remélhetőleg karácsonyig végzünk ezekkel a munkálatokkal. Az istálló még fel nem épített fürfalát apuval befóliáztuk, hogy ne essen be az eső, további reparálása tavasszal fog megtörténni. A vízszerelők gyöngye pedig remélhetőleg pár napon belül végez a csövezési munkálatokkal.Elkezdtük Sanyival felmérni hogy a nyílászárókhoz mekkora ablaküvegeket kell vágnunk, valamint hogy hova milyen ajtók fognak kerülni, illetve ezekbe milyen üvegcseréket kell végrehajtanunk. Szoros lesz, de ezt is szeretnénk lezavarni karácsonyig (vannak kétségeim :D :)

Anyuék jóhelyről szereztek nekünk tipp topp mosogatót, lettek véve csiilárok, rengeteg csetres, tányér, dísztányér, valamint ajándékba kaptunk fonott kosarakat, szakajtókat, szóval mindenféle földi jóval kezdünk felszerelkezni.

Plusz, és leglényegibb infó, amivel kezdeni szerettem volna, hogy most hétfőn kifizettük teljesen a tanyát, úgyhogy már végre teljesjogú tulajdonosnak mondhatjuk magunkat :)) Cirka 7 hónap volt a papírmunka. Konkrétan 1000-forintunk sem maradt, neccesen, de kihúztuk csütörtökig, amikor is megjött a fizum :D 

Holnap megyünk egy állítólag roppant olcsó adományjellegű vásárra Kecskemétre, és próbálunk olcsón mosógépet, asztalt, székeket, porszívót, meg efféléket venni pénzromjainkból :) Tudósítás második része nemsokára várható.Néhány kép:

Egyik oldal:2_2.jpg

Másik oldal:3_2.jpg

 

 

Tél előtti nagy hajrá

Szerencsénkre október vége és november igen enyhének sikeredett, így sok-sok egyébként már nem tervezett kinti melónak még nekitudtunk ugrani. Sorrendben:

-Az ól széktó felöli fűrfalának, illetve a disznó ól feletti lyuk reparálása történt meg: 

2_1.jpg

1.jpg

Itt pedig az orgonával megtisztított alakuló tanyaudvar látható

5.jpg

Elkezdtük megcsinálni a tető két oldalát is. Ha minden igaz, akkor még a héten be fogjuk fejezni. Hátra van még a kúp rész felrakása, illetve a kémény bepucolása. Sok időt elvett az eddigi meló is, mert nem egy cseréplécet kellett kicserélni. Néhány még mindig van, ami jobb sorsra lenne érdemes :)

3_1.jpg

7.jpg

A mai munkánk pedig az istálló kidőlt ajtó melletti részének visszafalazása volt. Ami végülis még szintén fél munka, mert még belülről be kell rakni féltéglákkal. De az már gyorsan fog haladni. Mivel a gerendáknak biztos alátámasztást akartam adni, (nem túl tipp toppak), ezért az ablakok majd az istálló épülő fürfalára kerülnek. ha minden igaz majd kettő.

4.jpg

Az az igazság, hogy régen szinte tiszta gépfüggőként sokat játszottam ilyen olyan számítógépes játékokkal, volt hogy hónapokig ki sem mozdulva. Így visszatekintve igen sajnálom ezt az elvesztegetett időt. Mert ha tudtam volna, hogy élőben sokkal jobb építeni és "birodalmat" alkotni mint teljesen kamuban, tuti csak néha töltöttem volna el ezzel néhány percet, és belevetettem volna a bungi építésbe :) Ezek a számítógépes farmos játékok, meg ilyen olyan stratégiai cuccok önmagukban csak kidobott időt jelentenek, hacsak nem időnkénti szórakozásként csapatjuk őket. Amúgy.... minden jobb élőben :)

 

Közép őszi jelentés

Üdv mindenkinek

Az elmúlt idők esős időjárása nem nagyon kedvezett a külső munkálatoknak, ezért inkább belsőkre, és más jellegűekre kapcsoltunk. Végre valahára befejeződött a fürdőszoba falának felhúzása, 90%-ban ki lettek vésve az elektromos vezetékek és kapcsolók számára a helyek a falban, illetve a belső és külső dizájnoláshoz is megvásároltunk 1000 db bontás téglát. Ebből fogjuk felépíteni a konyha pultot, valamint polcokhoz, bevésésekhez, fogjuk használni, nomeg minden másfelé is, ahol szükség lesz rájuk. Nem túl olcsón vettük, úgyhogy fuvarral és pakolással együtt igencsak megapasztotta a pénztárcánkat, dehát ahogy mondani szokás, valamit valamiért. Még mindig talán így a legolcsóbb. Amennyiben asztalossal csináltatnánk pultot, meg egyebeket, 2 napi munkájáért kérne el ugyan ennyit :)

Ohh majdnem elfelejtettem. Munkaidő utáni kijárásaim során pedig szintén 90%-osan megcsináltam az ól alulsó eső kimosta részét. Ez tipikusan az a munka volt, amiben maximálisan kamatoztatnom kellett tákeszbákesz tehetségemet, lévén igen sok hiányzott a falból, ami az egész fal ledőlésével fenyegetett. Viszont a nagyon muszáj 1-2 cm-en túl többet már nem kaparhattam le a széléből, így normális vályoggal nem lehetett feltenni. Attól féltem, ha lekaparom, lehet beomlik, és nyakamba varrok plusz egy jó kupac melót, és rengeteg válykomat is megenné a dolog. Így maradtam a B verziónál, és törött cseréppel, agyaggal, valamint alul törött régi járólapokkal húztam fel a leomlásokat több rétegben. Efféle hulladék nagy mennyiségben állt rendelkezésemre, agyag is van, így egy fillérembe sem került. Egyedül az épület végében volt egy olyan pont, ahol már téglákkal kellett megerősítenem a falat, mert az már nagyon komoly volt, így hely is volt nekik. Mindent összevetve most tökéletesen áll az épületnek ez a része. A másik oldalán való kiganézást (az összeomlott rész után) a héten szeretném megejteni, ezzel is elejét véve a falak felvizesedésének.

Sajnos mivel a tetőn nincsenek normálisan malterrel kikenve a kúpcserepek, ezért itt ott beázunk. Sajnos legfőbb mester emberem most munka elhavazásban van, így nem tudom mikor fog eljutni odáig. Sajnos már alig akad olyan ember aki ilyen dolgokhoz ért. Valószínűnek tartom, hogy majd nekem kell megcsinálnom a dolgot. Várok egy néhány napos száraz időt, körbe járom párszor a problémát, aztán tehetségemhez mérten neki futok. Tákeszbákesz mód lesz megoldva az biztos, de garantálom, hogy ott rövid időn belül semmiféle H2O szerű képződmény nem fog átjutni :) 

ui:Zsuzsim elvállalta, hogy mostantól viszi a Gondos-Lakos tanya sütési főzési írásait, úgyhogy mostantól finomságokban ő fogja vinni a prímet itten :)

1.JPG

Íme a 70%-ban általam rakott fal. Megmutatták, aztán serényen csináltam, mostmár ez is megvan tanulva. Kis hasa és gödrei természetesen vannak.2.JPG

Az apokaliptikus "tiszta" szoba a vésés állapotában. Meglehetősen Walking Dead-es.4.JPG

A nagyjából megreparált fal. De hogy tart és fog, az biztos.5.JPG

Kedves lego alapanyagunk :P

Első kenyerünk

Egyben első bejegyzésem is a blogunkon :)

Ha időnk engedi akkor a tanya építgetése-szépítgetése mellett, szeretünk a konyhában is tüsténykedni. Legutóbbi alkalommal megsütöttük életünk első kenyerét. Máté saját kezével gyúrta, sparhelt melege mellett kelesztettük, majd sparheltben sütöttük. A végeredmény pedig ropogós, friss, meleg, házi kenyér (össze sem lehet hasonlítani a boltban kapható "kenyerekkel"). Úgyhogy kenyérsütésre fel! ;)

1_2.jpg

Máté és a még inkább valami nyúlós masszához hasonlító kenyértészta :D

 

2.jpgKelesztés

 

3.jpgÉs a végeredmény: sparheltben sült, házi kenyér Gondos-Lakos módra :)

Tervezgetés...

Sajnos az esős idő miatt csak ma tudtunk kimenni a tanyára. Apuval falaztuk tovább a fürdőszoba falát. Megmutatta pontosan hogy kell csinálni a dolgokat, mert még azért voltak pöpp hiányosságaim. Most már azt hiszem egy egész pofásan normális falat feltudok húzni. Talán ma volt az első nap, hogy Zsuzsival kinn a tanyán éreztük az "otthon melege" életérzést. Ahogy egyre jobban alakul ki a belső tér, annál otthonosabbá válik számunkra. És igazából most kezdjük el látni azt is, hogy mennyire nem kicsi ez a ház, éppen elég lesz belakni.

Ahogy hazajöttünk építős tanyás blogokat nézegettem szabadidőmben. Mostani, és korábbi olvasmányaim alapján próbálok azért bölcsen előre tervezni, a józan paraszti észt sem kihagyva a gondolkodásból. 

Sok tanyával találkoztam, ahol hasonló prodzsektbe fogtak mint mi most, és az évek alatt nagyon sokan megfáradtak, tönkre mentek anyagilag. A megfáradásuk oka nagyrészt a túlvállalásukban, és a mindenféle szabadidő, testi-lelki pihenés hiányának volt köszönhető. Az anyagi tönkre menés oka pedig ahogy nézem majdnem mindig a túl sok ballaszt állat, túl drága takarmányozás, túl drága élet-ben keresendő.

Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy ha valaki szinte a semmiből szeretne teljesen, vagy részben önfenntartó életet élni, annak nagyon sok mindenről le kell mondania, ami sok más, a fogyasztói társadalom malmában tengődőnek természetes. Illetve ezek nagy részét elmésen, olcsón kell pótolnunk. Sok embert az ilyen egyszerűbb élet önmagában boldogtalanná tesz, mert teljesen a birtoklásra és a javak használására van ráállva az elmélye. Nálam például nagyon fontos szerepet tölt be a kereszténység tanítása, amihez sok sok év alatt, sok pofon és út egyengetés után jutottam el. A keresztény tanításban az a szeretet viszony, ami Isten és ember között állhat fenn, ha az ember is úgy akarja, olyan belső lelki megelégedettséget és boldogságot adhat az Isten felé törekvő léleknek, ami teljesen kitölti az ő belső világát. Ebben a belső lelki megelégedettségben és harmóniában (persze van itt sok küzdködés, harc és lelki szárazság is, de mindig az Isten iránti odaadáson belül maradva) már egyáltalán nem tűnnek olyan fontosnak olyan dolgok, amelyek nem közvetlenül fontosak a testi életünk szempontjából. Így természetes mód a keresztény ember egyre egyszerűbbé és egyszerűbbé válik.

Úgy vélem, hogy ebben az egyszerűségben keresendő a kulcs az önfenntartáshoz is. Nem azt mondom, hogy nem szabad telefont, vagy áramot használnunk, hanem csak azt, hogy ennek költségeit bizony a minimumon tudjuk tartani úgy, amennyiben valóban csak úgy használjuk őkat, és akkor, amikor kell. Személy szerint teljesen értetlenül állok akkor, amikor valaki nem néz valamit célirányosan a tv-ben, de megy a tv. Ugyan ezt érzem a rádiónál, a telefonálásnál, és mostmár a netezésnél is. Talán ennek is köszönhető az, hogy erősen megfontolás alatt van a facebookból való kilépésem, mert bizony az még néha mint virtuális drog oda szögez, és sok értékes percet rabol el előlem.

Visszatérve, ebben az egyszerűségben, csak olyan állatot van értelme tartani, aminek az ellátását 0 ft-ból én személyesen megtudom oldani, kézi erővel és személyesen tudom lekaszálni, vagy előállítani az ehhez fűződő terményeket. És csakis annyit, amennyire szükségünk van. Sokan kezdenek bele 20-30 kecskével a gazdaságukba, miközben venniük kell a takarmányt, nem tudják őket normálisan fejni, munka mellett alig van idejük sajtot és egyebeket gyártani, ezeket alig tudják eladni, és folyamatosan cseszteti őket az adóhatóság, meg az állategészségügy... Ezt így nem lehet, illetve szerintem nincs értelme.

A valóban nagyon egyszerű és takarékos, részben önfenntartó élethez sok idő kell és egyszerűség :)

szerintem

süti beállítások módosítása