Noh kérem szépen. Ma egy remekbe szabott napot töltöttem kinn a tanyán, csináltam mindenfélét. Eggyeltem a répát, (ez valami borzasztó meló, nem is a pepecselése miatt, hanem mert sajnálom kihúzni a felesleges sarjadékokat, mindegyik kitépésénél rimánkodásokat és sikolyokat hallottam :( ), mulcsoztam a gyümölcs fákat, a maradék krumplit is feltöltöttem, írtottam egy kis gazat, kapálgattam, söröztem, nomeg az egyik régi szőlőtőkénknek csináltam egy kis kerítésféleséget, hogy feltudjon rá futni. Jah, meg a tanya előtti kis Zsuzsi féle virágoskertet is gaztalanítottam némiképp, a többi Zsuzsi érdemét dicséri :D

Minden palántát is nagyjából kiültettünk, még néhány ez az lesz, ami kikerül a napokban. Pl koktélparadicsom, rebarbara, meg effélék, az ízük kedvéért.

Egyre jobban kezd tudatosulni bennem, az a tény, (mert persze az ember tudja, csak éppen nem üti szíven sokáig), hogy a valóban boldog és szép élethez bizony nagyban hozzájárul a természetben való lét, az egyszerűség. Ha úgy tetszik eredendően erre vagyunk teremtve, erre vagyunk kitalálva. A nagyvárosi létforma mai formájában annyira de annyira elrugaszkodott a földtől, a valóságtól, hogy valóban szinte lehetetlen jól éreznie magát az embernek benne huzamosabb ideig. Teljes gyökértelenség, kapcsolatnélküliség tud kialakulni minden szinten. Nomeg kiszolgáltatottság. 

A tanyasi lét nagyon egyszerű. Nem lehet megerőszakolni a természetet a földet, együtt kell vele működni, amúgy veszítesz. Azt eszed jobbára amit megtermelsz, napjaidat az év körforgásához kell szabnod. Ha nem így teszel, ismét csak veszítesz. Nagyon sokan úgy mennek ki tanyára, hogy csak fél lábbal csinálják ezt a dolgot (pl főállásban valahol dolgoznak, vagy éppen ezer más tennivalójuk van). Ezután pedig csodálkoznak, hogy nem bírják, teherré válik az egész, és alapvetően még egy nagy adag idegsokkot kapnak a nyakukba, rengeteg teendővel. Úgy hosszútávon nincs is értelme szerintem. Nyílván az elején mindenki főállással kezdi, mert valamiből épülnie kell a dolognak, és valahonnan indulni kell. Úgy érzem viszont, hogy amennyiben az ember teljesen elköteleződik ennek a nagyon ősi, Isten közeli és csodálatos életformának, nem fél lábbal, hanem két lábbal, valami csoda nyílik meg előtte. Ha úgy tetszik...... helyre kerülnek a dolgok az emberben. Alapvetően attól függetlenül, hogy valaki nyitott e a szellemi dolgokra vagy sem. Az ember fizikalitásában helyesen élve lelkiekben is megerősödik.

Amennyiben az ember sok időt tölt kinn a természetben, a színtiszta valóságban, majd ezt életformájává teszi, nem valami különlegességet csinál. Csupán azt teszi, amit az ősei is tettek. Úgy vélem nem azt kell jelentse ez a dolog, hogy visszamegyünk a kőkorszakba, és úgy élünk mint 10.000 éve, vagy 500 éve, mert a mostban élünk, nem akkor. Hanem ugyan azzal a nagyon emberi és tiszta mentalitással keressük meg a jelenkori problémáinkra a választ. Úgy vélem ez a jövő. Az az óriási technikai fejlődés ami most lezajlik (sokszor teljesen lényegtelen szinteken is, mint pl az okostelefonok ilyen olyan fejlődése), csak akkor lesz fenntartható, amennyiben újra megtaláljuk a lábunk alatt a talajt, újra hazatérünk. Megjegyzem ezekután az fog fejlődni inkább, aminek értelme is van, és nem az, ami a kiüresedett életű emberek egyre kifinomultabb figyelem elterelését szolgálja az életükről, ami sokszor a teljes nihil. Szerencsés vagyok abban, hogy átéltem ezt a nihilt, és most átélem ennek ellentettjét is, a hazatalálást. Mert azután, hogy rajtam segítettek, talán egyszer én is leszek képes segíteni másokon, egy boldogabb élet megtalálásában. A boldog élet mindig a kapcsolatokban van. Kapcsolat Istennel, kapcsolat az emberekkel, kapcsolat a teremtett világgal. A tanyasi lét a teremtett világgal való kapcsolatot teszi helyre, és ezáltal válunk újra nyitottá emberi kapcsolatainkra, majd levetkőzve sok berögződésünket megnyílhatunk Istenre is.

Mai alkotásom :